Játsz és nyerj!

Játék a neten!

A Prizee fórumán olvasgattam, amikor megtaláltam a Prizee egyik munkatársának írását, arról, hogy indítanak egy vadonatúj Prizee-t. Ez az új oldal még csak Beta üzemmódban működik, tehát még sok minden nem elérhető, vagy hiányoznak dolgok. Ez majd folyamatosan javulni fog. Természetesen a régi oldal ugyanúgy fog működni, mint eddig, csak lesz egy új Prizee is. Később viszont, amikor elkészült az új Prizee végleges változata, akkor a régi megszűnik. Ha az új oldalon szeretnénk játszani, akkor ott külön kell regisztrálni. Tehát lesz egy rgeisztrációnk a régi Prizee-n és lesz egy az új Prizee-n. A két oldalon egyeznie kell a felhasználónévnek és jelszónak is, mert csak így tudják majd átvinni a Bubz-okat az új oldalra. Az előzetes értesülések szerint 0,01 Bubz fog érni 1 Perle-t (az új fizetőeszköz). Az új oldal teljes elkészültét 2009. februárjának végére ígérik.
Én már regisztráltam is rajta. Szerintem nagyon szépen elkészítették az oldalt. Középen egy kis sziget van, ami egyfajta menüként is működik, de van bal oldalt is egy menü. Jelenleg Francia nyelven működik de később már több nyelven elérhető lesz!

Először is kattints erre a bannerre, hogy eljuss az új Prizee-re:  Kép

 http://fr.parrainage.prizee.com/webServer/register.action?refer=thymia

Ezután egyből megjelenik a regisztrációs űrlap, amit így kell kitölteni: 

2.jpg

Ha beírtad a felhasználóneved és a jelszavad, kattints a Je Valide! gombra és már benn is vagy.
Jó játékot!
Ha kész kattints a Valide! gombra, és már regisztráltál is.
Bejelentkezés:

3.jpg

Mi Micsoda az oldalon!?

Ebben a bekeretezett részben láthatsz néhány alap infot. A felhasználóneved mellett balra, a rangodat láthatod (ez egyelőre mindenkinél ugyanaz). Jobbra a Perle-k (lila bogyó) számát láthatod. Ha ki akarsz jelentkezni, akkor pedig a Perle mellett levő X-re kell kattintanod.

4.jpg 

 5.jpgHa erre kattintasz a főmenűbe jutsz!

6.jpg Háttérzene kikapcsolása

7.jpgSegítség sajnos még csak franciául!

Jeux Itt találod a játékokat. Két kategória van. Az ingyenes és a fizetős játékok. Az ingyenes játékokat a Mes Jeux-ban találod.

3D:Tchat Ebben a menüpontban a 3D-s chatet találod.
:Boutique Itt lehet elkölteni az összegyűjtött Perle-ket.
Compte: Itt találod a veled kapcsolatos dolgokat. Adatmódosítás, a nyereményeid története stb.

 


 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD

► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

7. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

9. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

10. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

11. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

12. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

13. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

14. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

15. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

16. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

17. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

18. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

19. Szentek és Boldogok élete

► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

szentekelete.hupont.hu

20. Aki szeret horgászni annak itt a helye!

► Itt igyekszünk bemutatni mindent ami a horgászással kapcsolatba van

mindenpecas.hupont.hu

21. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

22. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

23. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

24. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

25. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

26. BUDDHIZMUS és/vagy KÖZGAZDASÁGTAN

► Hódolok a minden szenvedést megsemmisítő magasztos Buddhának

buddhista-kozgazdasagtan.hupont.hu

27. Soós Tímea személyi edző - Személyi edző házhoz megy

► Izmot szeretnél építeni? Fogyni szeretnél? Jól érezni magad a bőrődben? Személyi edzés Békásmegyeren vagy igény esetén, személyi edző házhoz megy. Privát személyi edzés. Mobiledző. Személyi edző Budapest. Személyi edző Óbuda. Személyi edzés III. ker

szemelyiedzo-soostimi.hupont.hu

28. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

29. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

30. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

31. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

32. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

33. FOGÁSZATI MAGÁNRENDELŐ ENYINGEN

► A megnyerő, szép mosolyt mindenki megérdemli

cirt.hupont.hu

34. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

35. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

36. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

37. Egy lány története és csajos oldal

► Sziasztok!Meglepetés vár rátok a Felhivás oldalnál

girls-life.hupont.hu

38. css kodok & HTml kodok a hotdogra és más weblapokra is !

► weblap Fejlesztés csak a hotdogon !!

csskodok.hupont.hu

39. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

40. Internetes otthoni munka,Távmunka -Linktár szolgáltatás

► Internetes, otthoni munkák, pénzkeresés, online üzleti lehetőségek Tudtad, hogy a legkeresettebb jövedelemszerző tevékenységek, az Interneten végezhető, otthoni munkák, az online üzleti lehetőségek, a hálózati marketing?

foallasesmellekallas.hupont.hu

41. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

42. LA BIBBIA

► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN

labibbia.hupont.hu

43. Hajnalka Vendégfogadó

► Üdvözöljük honlapunkon!

vendegfogado.hupont.hu

44. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

45. EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. Vasas Szakszervezete

► Üdvözöl téged az EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. Szakszervezete, keresgélj bátran kedvedre. Érezd jól magad!

ema-lionszakszervezete.hupont.hu

46. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

47. e-Cégmódosítás - internetes segítség

► Az oldalon segítségek találhatók a cégmódosítás témaköréből. Részletesen taglaljuk a cégmódosítás feltételeit, szükséges dolgokat hozzá.

e-cegmodositas.hupont.hu

48. Anadiag Kft

► Mi Kikutatjuk

anadiag.hupont.hu

49. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567

► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567

egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu

50. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

51. FÉNYOLDAL ☼ Mechkan Felix

► A FÉNY Hierarchia Információi

fenyoldal.hupont.hu

52. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

zarcserebudapest.hupont.hu

53. FC Barcelona

► Folyamatosan bővül...

fcccbarcelonaaa.hupont.hu

54. ~ colorful hope.

► Remek idézeteket és képeket, valamint sok egyéb dolgot találthatsz az oldalon. ( : Az oldal mindennap frissül. Bármit kérés nélkül elvihetsz.Ez egy csajos oldal. Jó szórakozást !:]

lovesummer.hupont.hu

55. Nyuszihopp Hobbi Tenyészet

► Üdvözlünk Kedves Nyuszibarát Nyuszihopp Birodalomban! Hobbi tenyészetünk elsősorban Mini kosorrú és Szatén törpe nyuszik tenyésztésével foglalkozik!

nyuszihopp.hupont.hu

56. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

jalalllllll.hupont.hu

57. Csak csajok!

► Szia! itt mindent megtalálsz amit keresel! Ha véletlenűl fiú itt jár annak by-by!

csajokcsak.hupont.hu

58. Henriett Jósdája

► Látó és médium.Jóslás, átok,rontás levétele, szellemgyógyászat, angyalkommunikáció.

henriettjosda.hupont.hu

59. Helló!! Ez egy jó csajos oldal!! Érezd jól magad!! :D

► Remélem mindent bele írtam amire szükségetek van. Jó szórakozást! ;) :P

szupercsajosoldii.hupont.hu

60. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

61. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

62. Szitás László-Brünni begyes, Máltai és Indiai pávagalamb tenyésztő

► Üdvözlöm weboldalamon! Szitás László vagyok a V151.sz. kondorosi egyesület tagja immár 16 éve. Máltai, indaiai páva és brünni begyes galambok tenyésztésével foglalkozom. Remélem örömmel nézi majd oldalamat, kellemes időtőltést kívánok.

szitas-maltai.hupont.hu

63. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

64. Kerepesi családi ház eladó, cserélhető, azonnal költözhető, olcsó ház

► Eladó vagy cserélhető egy 108 m2-es, tehermentes családi házrész 3/8 tulajdoni hányada 577 m2-es telken. 2,5 szobás, összkomfortos, cirkófűtéses társasházi lakás. Alápincézett. Összközműves, központi fekvésű, aszfaltos utak mentén.

kerepesihaz.hupont.hu

65. versek a legjobb es a legszebbek

► sajat gyujtemenyeim és saját gondolatamim is megosztom veletek

ebyike.hupont.hu

66. ERIKA Esküvői ruhaszalon és kölcsönző!AKCIÓ!!!

► http://www.erika-szalon.hu/ facebook-on is

erika-szalon.hupont.hu

67. Betonrendelés,szállítás,pumpálás tel.:06 30 962 1398

► Dunaharasztin és 20km es körzetében

betonrendeles.hupont.hu

68. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

69. magyarviselet.hupont.hu

► Őseink viselete,hitvilága elevenedik meg.

magyarvyselet.hupont.hu

70. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

71. FORD alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári alkatrészek,Utángyártott alkatrészek elérhető áron Miskolcon. FORD-ESCORT, C-MAX,GALAXY,FIESTA,FOCUS,FUSION,KA,MONDEO,RANGER, S-MAX,TRANSIT alkatrészek elérhető áron..

fordalkatreszmiskolc.hupont.hu

72. Gyönyörű állatok

► Itt mindent meg találsz az állatokról

gyonyoruallatok.hupont.hu

73. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

74. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 988 4170

► Amennyiben Önnek is fontos az egészség valamint a tisztaság tegye meg az első lépést a mindig friss levegőért otthonában.

szagelszivo.hupont.hu

75. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 18
Heti: 6
Havi: 85
Össz.: 49 111

Látogatottság növelés
Oldal: Prizee béta
Játsz és nyerj! - © 2008 - 2025 - jatekaneten.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »